3D Szkennelés
Szerző: krapa // Külvilág // 2011. augusztus 4. 16:08A Navigator
Ez a világ legritkább Tamiya modellje, az Innovator, nem került ki soha a boltok polcaira. A gyártó kiadta a kereskedőinek a prototípusokat, ám valamilyen oknál fogva nem folytatták a gyártást, nem is lett belőle termék, mindössze néhány száz darab létezik belőle, melyek közül néhány működőképes is. Így ez az egyik legritkább és a legdrágább Tamiya termék. Ez a hajó egy régi kedves külföldi megrendelőnk, Pierre számára építjük újjá – mondta el Szász András, a cég ügyvezetője és vezető tervezője.
A hajót karbonból fogjuk megépíteni neki, melyet már be is szkenneltük a 3D-szkennerrel, és majd laminálásos eljárással fogjuk legyártani. A közel tíz éves hajó formája egyébként a mai kor elvárásainak teljesen megfelel, csak a műanyag öregedett és vékonyodott el. A hajó testét úgy gyártják, hogy készítenek egy slaug jellegű csövet, ezt felhevítik, s amíg még meleg belefújnak levegőt, s egy szerszám segítségével kiszaggatnak belőle darabokat. Ugyan ezzel az eljárással gyártják az autók légbeömlőit és összes csőalkatrészét is. Ennek az a hibája, hogy ahol összecsípődik, ott nem köt össze jól. Ha ugyan ezt laminálással készítjük el, akkor ez gyakorlatilag egy cső lesz, mely úgy készül, hogy veszel egy kemény szerszámot, belelaminálunk, és egy felfújható hajó alakú belső tömlővel préseljük a laminátumot a falhoz szép egyenletesen. Korábban már csináltunk hasonlót, de hajót még nem – summázta a vezető tervező.
A hajóépítésnél ugyan azokat a szempontokat vesszük figyelembe, mint az autó esetében. A Budapesti Műszaki Egyetemen van hozzáférésünk áramlástani csatornához, ez nagy segítséget nyújt a megvalósításhoz. A hajó először a virtuális csatornába kerül, majd ezt követően kerül az örvénykamrába, ahol még kiderülhetnek a hibák.
A kipakoló-robot
Építünk egy robotot is, melynek feladata, hogy egy fröccsöntő gép termékeit hordja el, és rakodja a megfelelő polcokra. A robot képes megkülönböztetni az alkatrészeket, és ki is válogatja azokat a saját helyükre. A kamerával felszerelt robotot egy RC-rendszer mozgatja, s viszi hozza a ládákat. A robotban megtalálható egy nullás mérő-bélyeg is, tehát gyakorlatilag súlyt is mér, optikai alapon pedig az alakot keresi.
Ehhez a debreceni és nyíregyházi üzemmel rendelkező céghez is a modellezésen keresztül jutottunk el, az ügyvezető számára már korábban építettünk RC-autót, aki megkeresett minket, hogy nem tudnánk-e építeni hasonló alapokon egy robot. Az RC alapok biztosítják azt, hogy könnyű is maradjon. Az RC-ben van számos dolog, mely tökéletesen alkalmazható a gyártási technológia kialakítása során, ilyen például a modell repülőgépekben használatos szervók, melyek borzasztó könnyűek, nagyon pontosan irányíthatóak, önmagában áttételezett, és nagy nyomatékot képesek kifejteni. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy már kész elemet használunk, bevált és működik. További előnye, hogy nincs szükség kábelezésre, ami elég komoly szempont. A szervók segítségével a karok mozgását egyedi szögbe is lehet állítani, ez abban az esetben számíthat előnyösnek, ha kiderül, hogy az anyag vetemedik, így van még lehetőség utólag állítani a darabon.
Az ilyen egyedi RC-modellek tervezésekor a megrendelő szinte minden esetben előre kér olyan adatokat, mint például súly, hatótávolság, töltő tömeg, működési idő. Ha mindez megvan, akkor a költségvetést kell elfogadnia a megrendelőnek, majd ha ez is megtörtént, akkor a szállítás dátumát kell kitűzni, ami egy prototípus esetében igencsak nehézkes.
A szakújságtól érkezett megrendelés egy fotó-terepjáró megépítésére, számukra korábban már szállítottunk hasonló járgányt. A hasonló, persze fotógép nélküli modellek felhasználási köre sajnos jelenleg nagyon szűk. Európában is, Magyarországon pedig végképp gyerekcipőben járnak a felhasználási lehetőségek, azonban már az Egyesült Államok hadserege, valamint a NASA is használt ilyen előremutató megoldásokat. De ezt ki lehetne még bővíteni számtalan, például direkt a tűzoltási feladatokra gyártott modellre, mely akár az 1400 fok Celsiust is kibírná. Magyarországon a paksi atomerőműben használnak speciális célokra modelles megoldást, ám az nem távirányítású, hanem kábeles – foglalta össze Szász, aki szerint érdemes lenne nyitni Európának is az új technológiák felé.


Hozzászólások (0)






