7. Antik modellek Európa-bajnokság – Németország – Suhl
Szerző: krapa // Verseny // 2009. június 10. 16:06Összesen mintegy 200 (!) induló 6 európai országból és az Egyesült Államokból. Az amerikai csapat már-már hagyományosnak mondhatóan részt vett az Eb versenyen (mindenki örömére), természetesen az európai versenyzők beleegyezésével. Az induló magyar csapat: Szécsi Imre csapatkapitány – BPMSE, Berkó György – BPMSE, Gelencsér Kálmán – BPMSE, Török László – BPMSE, Gosztola Istán – Taszár, Matáncsi Imre – Tatabánya versenyzők, Bácskai Nándor – BPMSE segítő. Rendkívül szoros, emberpróbáló küzdelemben születtek meg az eredmények. Az időjárás szeszélyes volt és sok, különböző modellvezetést nehezítő körülménnyel kellett megküzdeniük a pilótáknak (erős szél, eső, vakító napsütés, termikmentes időszakok), amik még inkább emelik az elért eredmények értékét.
A magyarok jó szereplése nem volt meglepetés, mert Berkó György tavalyelőtt vitorlázóban ezüstérmet, Gelencsér Kálmán tavaly vitorlázóban arany és ezüst, 1/2 Texacóban pedig ezüstérmet szerzett. Ebben a kategóriában a versenyző ugyanis két modellel is indulhat.
Az antik modellek különböző kategóriákban versenyezhetnek, abban viszont egyformák, hogy 1950 előtt tervezett modelleket kell rajz szerint utánépíteni, eredeti anyagok felhasználásával. Viszont több kategóriában az eredeti robbanómotor villanymotorra cserélhető. Műszaki vizsgán ellenőrzik az eredetiséget, de pontokat nem adnak, azt csak a repülési feladatokkal lehet szerezni.
Ma már természetesen rádióirányítással repülnek ezek a gyönyörűségek, gyakorlatilag időtartam-repüléseket hajtanak végre. Ezek abban egyformák, hogy egy-két perc (kategóriafüggő) motorozás után 10-15 percet kell vitorlázni és egy kijelölt területre leszállni. A modellek védelme érdekében cél-leszállás nincs.
A motorjáratok úgy vannak kiszámítva, hogy a modell ne tudja termik nélkül kirepülni a maximumot. A vitorlázókat 20 m gumi és 80 m damilból álló csúzlival lövik föl, és a leakasztástól 5 percet kell repülniük. Az általában 4 előfutamból 3 maximumot elérő versenyzőkből áll össze a döntő. A döntőben egyszerre startolnak és az győz, aki utoljára száll le, időkorlát nélkül. Kedvező időjárás esetén nem ritka a 30-40 perces döntős eredmény sem.
A versenyen kitűnően szereplő magyar csapat dobogós helyezései a következők lettek: Aranyérmes: Gelencsér Kálmán – SPEED 400 OLD TIMER 1/2 ELEKTRIC kategóriában – IHABOD Ezüstérmes: Berkó György – VITORLÁZÓ kategóriában – JAGUÁR Bronzérmes: Török László – SPEED 400 OLD TIMER 1/2 ELECTRIC kategóriában – WARSÓ Döntős volt még: Gosztola István és Matáncsi Imre a vitorlázó kategóriában, ahol csak egy hajszálon múlt a hármas magyar siker.


Hozzászólások (0)






