Aquaraft Rio 51
Szerző: krapa // Egyéb // 2011. június 28. 11:06Semmi sem hasonlítható egy nagyméretű benzinmotoros hajóhoz: a hangja, a teljesítménye, a füst illata, annak élménye, hogy közel olyan sebességeket érhetünk el vele, mint az „igazi” gépekkel, egyszerűen hatalmas mosolyt csalogat az ember arcára. Egészen a közelmúltig egy ilyen hajót saját kezűleg kellett összebarkácsolnunk, különböző gyártóktól beszerezve az alkatrészeket, és gyakran már a felénél csillagászati összegekre rúgott a számla. Az egész műveletet keservesen szerzett tapasztalatból sikerült (vagy nem) megvalósítani. De az utóbbi években mindez megváltozott: megjelentek a vizeken az első RTR robbanómotoros csónakok, és számuk rohamosan terjedni is kezdett.

Népszerűségüket nemcsak korrekt teljesítményüknek köszönhették: RTR kiszerelésben gyakorlatilag mindenki számára elérhető álommá váltak, hisz beüzemelésükhöz szinte csak üzemanyagra, olajra meg egy vízfelületre, na és természetesen néhány vidám órára volt szükség. Az egyik ilyen gyártó, aki felismerte a nagyméretű, nagy teljesítményű RTR robbanómotoros hajókban rejlő lehetőséget, az Aquacraft Models volt – őket jól ismerik a nitro és elektromos gépek rajongói is. Válaszuk az élesedő versenyre a Rio 51 volt. Ez a méretes gép remek választás úgy a hajósok sorába épp belépőknek, mint azoknak, akik váltani szeretnének a nitrós vagy elektromos modellekről – és tulajdonképpen mindenkinek, aki még egy hitel felvétele nélkül szeretne részese lenni az élménynek. A Rio 51-et egy versenypilóta és egy teljesen kezdő is letesztelte, hogy még jobban kihangsúlyozódjanak különböző nézőpontokból a hajó jó és rossz tulajdonságai. Akkor hát öntsünk tiszta üzemanyagot a tankba, és nézzük meg, mit is tud a Rio!
Nagyító alatt
A Rio 51 akkora dobozban érkezik, hogy még a kutya is megugatja. Ha irigykedő pillantásokat akarunk begyűjteni, a dobozt mindenképp az udvaron bontsuk ki! A csomagolás kinyitása után rögtön megpillanthatjuk a gépet, amelyet ütésállóan beszorítottak annyi hungarocell közé, amennyi elegendő lenne egy kisebb tutaj megépítéséhez. A rádió saját dobozában foglal helyet, természetesen szintén jól lerögzítve, hogy még a posta se tudjon számottevő kárt tenni benne. Mielőtt azonban kukába vágnánk a csomagolóanyagokat, érdemes kivágni egy ökölnyi méretű négyzetet a hungarocellből; ezt később a nyílásfedél aljára ragaszthatjuk, megakadályozva elmerülését, ha valahogy leesik a vízben. Okos, mi? A hajófar mindkét oldalán CNC-vel megmunkált stabilizátorok találhatók, amelyek ütközés esetén képesek felhajlani károsodás nélkül. Élük mint a kés pengéje, és még a kivitelezésük is tökéletes. A hajótesthez közelebb találhatók a rozsdamentes acélból készült trimmlapok. Fel-/lehajlítva állíthatjuk be a kívánt szögre. Komoly erőre van szükség a behajlításukhoz, tehát nem kell aggódnunk azért, hogy maguktól elmozdulnak.
Hajtómű
A hajótest hátulján, a középvonaltól enyhén jobbra található az eloxált alumínium kihajtás. Állásszögét két hatlapfejű csavar segítségével állíthatjuk be. A rendszer megfelelően szilárd, és könnyű karbantartást tesz lehetővé, mivel mindössze két csavart kell meglazítani a hajtó tengely eltávolításához. Akárcsak az stabilizátorok esetében, a kivitelezés tökéletes, sehol nem található felületi hiba. Az alapfelszerelés részeként érkező, remekül teljesítő kétágú hajócsavar réz-berillium-titán ötvözetből készült – de kapható egy háromlapátos hajócsavar is a még nagyobb teljesítményért.
Irányítás
A kormánylapát szintén eloxált és meglehetősen éles. Rögzítését egy hatszögű csavarral, ill. egy alatta található kisebb csillagfejű csavarral oldották meg. A kisebbik csavart úgy tervezték, hogy ütközés esetén elnyíródjon és így megvédje a hajótestet a sérülésektől.
Vizuális élvezetek
A hajótestet közelebbről megvizsgálva észrevehetjük, hogy az Aquacraft beletett apait-anyait a minél nagyobb teljesítmény és a remek kinézet megvalósításáért. A vonalvezetés remek, a grafikus elemek jól mutatnak, és majd’ minden vízfelületen megállja a helyét. Több szín közül is választhatunk (sárga, kék, piros), ami hasznos, ha egyszerre több példánnyal is rendelkezünk, továbbá tetszés szerint feldobhatjuk a vizuális hatást a különböző matricákkal és logókkal, amelyek azonban elég vékonyak, így kivehető az alattuk levő festék színe. A gyártó összesen 5 légbeömlő alkalmazásával gondoskodott arról, hogy a motor megfelelően hűtve maradjon. A vízhűtéssel kombinálva hatékonyan lépnek fel a túlmelegedés ellen.
Az erőforrás
Az Aquacraft a gépet egy Fuji-Imvac BT28 motorral látta el. A vízhűtéses 28 köbcentis kétütemű fémszív elegendő erőt fejt ki ahhoz, hogy a nagy hajócsavarokkal 60 km/h közelébe pörgesse fel a bárkát. A motort a törzshöz négy gumi motortartó rögzíti, amelyek a vibrációt és a nyomatékból fakadó elcsavarodást hivatottak kiküszöbölni, vagy legalábbis hatásukat enyhíteni. A Fuji indítását berántással végezhetjük, ez a tesztelés alatt nem okozott kellemetlen meglepetéseket.
A porlasztó egy standard Walbro 257, manuális szívatóval, magas és alacsony sebességtartományt beállító tűvel. A karburátor beállításával kapcsolatos, kezdők számára is könnyen megemészthető tudnivalókat a csomagban találjuk.
A motort a blokkon és kipufogó karimán is végigvezetett vízköpenyes hűtőrendszer tartja optimális hőfokon. A víz hátul áramlik be a csövön, és átforgatva a rendszeren a hajótörzs bal oldalán jön ki. Vízpumpára nincs szükség, mivel a hajó előrehaladásából fakadóan megfelelő mennyiségű víz kerül a hűtőrendszerbe.
A kipufogógázok a V-törzsű hajóknál megszokott „wrap-forward” típusú hangolt kipufogórendszeren keresztül távoznak. A cső a hajófarnál lép ki a törzsből, és karimás gumicsővel van ellátva a vibrációk csökkentésének és a törzs megóvásának érdekében. A leömlő rozsdamentes acélból készült és a Rio 51 egyetlen gyenge pontjának bizonyult. A tesztgépen alig pár tank üzemanyag után elrepedt a tövénél. Ezt a jelenséget mások is tapasztalták, ezért a gyártó megtette a szükséges lépéseket a probléma kiküszöböléséhez, a javított típus hamarosan kapható majd. A rezonátor hatékonyan lefojtja a kipufogóhangokat kb. 80 decibel környékére, így akár közterületeken is megkockáztathatjuk a gép használatát.
Az üzemanyag helye
Az üzemanyagtartály kemény műanyagból készült, csavaros tanksapkával.A sapkán egy pici szellőzőlyuk található. Hosszabb körök után azt vettük észre, hogy a tartályból üzemanyag szivárgott ki a lyukon, igaz elég csekély mennyiségben. Ennek következtében felszereltem egy standard szeleprendszert a tanksapkára, remélve, hogy ez megakadályozza az üzemanyag kiszivárgását a szellőzés biztosítása mellett. Sajnos, a probléma magában a tanksapkában rejlik, mivel nem rendelkezik tömítéssel. Így nem marad más hátra, mint találni egy azonos méretű és kellőképp ellenálló tanksapkát a jelenség megszüntetéséhez.
Az üzemanyagtartály alatt elől található az olajbefecskendező tartály a hajlékony tengely számára. Ez remek megoldás, amely lehetővé teszi a tengely kenéséhez szükséges kenőanyag folyamatos adagolását. A tömlőn egy szorító is található, amivel elzárhatjuk az olaj útját, ha a gépet épp nem használjuk. Az automatikus olajozó azonban nem helyettesíti a tengely zsírozását megfelelő minőségű kenőanyaggal.
Elektronika
A Rio 51 elektronikája is teljesen rendben van: kapunk hozzá egy pisztolyos FM-rádiót, egy standard gázszervót, egy magas nyomatékú kormányszervót, és egy FM-vevőt. A vízhatlan kapcsolót a rádiódoboz fedelén találhatjuk. Egy további alaptartozék az elemtartó rekesz, amely 4 AA elemet képes befogadni a szervók üzemeltetéséhez, de mi inkább egy újratölthető NiMH pakkot választottunk a hosszabb üzemidők miatt. Az adóegység szervó irányváltást, trimmelést és dual-rate beállítást tesz lehetővé, plusz egy piros LED is helyet kapott rajta, ami villogva jelzi, ha az elemek feszültsége alacsony.
Az egyedüli problémát a töltőcsatlakozó hiánya jelenti. A vevődoboz kemény műanyag borítása jól véd a külső behatások ellen. A rekesz fedelét azonban szinte lehetetlen eltávolítani csavarhúzó nélkül. Az irányítókarok aljánál mindenhol vízhatlan szigetelést találhatunk – egyszóval stabil, ellenálló berendezéssel van dolgunk, amely kétségkívül hosszú ideig problémák nélkül végzi majd a dolgát.
Előkészítő műveletek
A motort be kell járatni, mint a nitro motorokat is általában. A BT-28 gyári beállításain a használat helyétől és a külső hőmérséklettől függően változtatni kell a beindításhoz. A használati útmutatóban leírtaknak megfelelően égessünk el egy teljes tanknyi üzemanyagot nagyobb beállításokon, mielőtt maximális teljesítményre hangolnánk a motort! Azelőtt azonban helyezzünk be 4 darab AA elemet a vevőegység és szervók áramellátásához, valamint tegyünk 8 darab AA elemet az adóegységbe. Ne felejtsük el feltölteni az automatikus olajozót motorolajjal és kenjük meg a hajlékony tengelyt is!
Próbafutamok
- Már a kezdetektől fogva minden simán ment: a zöld szorítót eltávolítottuk a tengely automatikus kenéséhez, majd néhány indítási kísérlet után a motor életre kelt, és kevés gázadással úgy is maradt.
- A gyári tűbeállításhoz nem nyúltunk, de nyilvánvaló volt, hogy a keverék túl dús.
- A magas sebesség-tű enyhe állításával a motor járása a helyére került, így nekifogtunk, hogy befejezzük a bejáratási procedúrát.
- Miután bejárattuk és megfelelően beállítottuk a gépet, egyértelművé vált, hogy a hajótest nagyon eltalált, a kormányzás igazán egyszerű.
- Noha néhány próbálkozás után sem sikerült felborítani, azért ne legyen félreértés: erős hullámzás esetén bizony megborul. A teljes gázon történő balra és jobbra fordulások elvégezhetők és meglehetősen látványosak is, ahogyan a méretes gép több vödörnyi vizet fröcsköl szét.
- Noha a balkanyarok is könnyen kivitelezhetők, a Rio 51 igazi formáját mégiscsak a jobbos kanyarokban mutatja meg a kormány elhelyezésének és a hajócsavar óramutató járásával ellentétes irányba történő forgásának köszönhetően.
- A tesztet egy viszonylag kis tavon végeztük, amelyet körbehajókázva becsületes hullámzást sikerült létrehozni. A hullámra ráhajtáskor a Rio 51 majdnem teljesen felszállt, ám a sima landolást követően gond nélkül tovább száguldott.
- A gyári beállítások szinte tökéletesre sikeredtek; mindössze kis pozitív szöget kellett állítani a kihajtáson, valamint talán 1 foknyi pozitív szöget a trimmlapoknak, hogy kihúzzák a hajó orrát a vízből.
- A Fuji-Imvac BT28 kellő erőt biztosít a robbanómotoros hajók és a nagyteljesítményű hajózás rajongóinak.
- Végsebessége a 70 km/h-t közelíti az opcionális háromlapátos hajócsavarral.
- A válaszreakciók a gázadásokra azonnaliak és pontosak, és a nyomaték is megfelelőnek bizonyult.
- A kipufogó hangja nem olyan éles, mint az alumíniumtípusoké, így közterületeken is lehetővé teszi a gép használatát – azonban mindig tartsuk tiszteletben a természetet és embertársainkat, ha közterületen használjuk a hajót: ami a mi fülünknek muzsika, az másoknak nagy valószínűséggel fülsiketítő zaj.
- Az egyedüli komolyabb problémát a Rio 51 esetében a gyári leömlő jelentette.
- A hegesztés a csőkarimánál gyenge, és hajlamos a repedésre – az enyém legalábbis már két tankolás után ezt tette.
- Valószínűleg a cső súlya, a vibrációk, valamint a gyenge hegesztés közösen járult hozzá a problémához. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az Aquacraft tisztában van a jelenséggel és dolgozik a javításon.
Összegzés
A Rio 51 remek belépőszintű hajó, amely saját kategóriájában kiemelkedő teljesítménnyel rendelkezik. A törzs és az alkatrészek kiváló minőségűek, a motor pedig remekül egyensúlyoz a teljesítmény és gazdaságosság között. Az Aquacraft öt csillagot kap a használati útmutatóra is, amely közérthető és részletes információkkal lát el a bejáratással és karbantartással kapcsolatosan is. Noha a tesztgépen gondok akadtak a leömlővel, a javított verzió piacra kerülésekor a Rio egy hibátlan hajó lesz kezdők és sebességmániások számára egyaránt.
Amire érdemes figyelni
Mindig figyeljük, hogy víz távozzon a hajótörzs bal oldalán található vízhűtő-rendszerből! Ezt mindig ellenőrizzük, ahányszor a hajó elhalad előttünk! Így győződhetünk meg arról, hogy a motor megfelelő hőmérsékleten fut. Noha a hajlékony tengely automatikus kenőrendszerrel van ellátva, vegyük ki a tengelyt minden futam után (vagy minden második alkalommal), és kenjük meg! A vevőegység elemeit cseréljük ki vagy töltsük fel minden használat után a kellemetlenségek elkerülése érdekében!
Háromágú őrület
A gyári kétágú hajócsavar megfelel a Rio 51-nek, de ha egy kis pluszteljesítményt szeretnénk kicsalogatni a modellből, kipróbálhatjuk a GrimRacer 67×105 mm háromágú hajócsavarját. A harmadik lapát és a nagyobb átmérő, valamint hajlásszög következtében több vizet mozgat meg a gyári típusnál, nagyobb lökést adva a testes hajónak gázadáskor. Akárcsak a gyári alkatrészt, a háromágú hajócsavart is réz-berillium-titán ötvözetből gyártották, és nem igényel élezést vagy kiegyensúlyozást. Szereljük fel, és vízre vele!
Kapcsolódó cikk:
Szükséges kiegészítő tartozékok
- Üzemanyag
- Motorolaj
- 12 darab AA ceruzaelem, vagy akkumulátor




Hozzászólások (3)







Itthon hivatalosan senki, de Hhátha ez a lista segít:
http://aquacraftmodels.com/aqudist.html
Sziasztok!
Abban szeretnék esgítséget kérni a cikk készítőjétől, hogy idehaza, hol lehet ezt a hajót beszerezni? Van-e magyarországi forgalmazó? Vagy külföldi forgalmazók közül kitől érdemes megrendelni?
Előre is köszönöm a segítséget?
Szia.
Itthon nincsen tudomasom arrol, hogy ki forgalmazza, de a Towehobbies-ban van.
http://www3.towerhobbies.com/cgi-bin/wti0005p?&I=AQUB43**&P=PU
Üdv