Charity Race Olaszországban

Szerző: pbenny // Verseny // 2011. december 25. 19:12

Ebben a hónapban a Team La Gand egy nagyszabású jótékonysági versenyt rendezett az állandó olasz versenypályán, az RC Landia-n Scandianoban. Idén a Charity Race célja az volt, hogy minél több pénzt gyűjtsenek a helyi Reggio Emilia kórház gyermekosztályának. A szervezőcsapat úgy döntött, hogy ugyanabban a rendszerben fogják lebonyolítani a versenyt, mint az ETS második fordulóját, melyet januárban fognak megtartani ugyanezen a pályán, így egyfajta felkészülő versenynek is elment a Pro-Stock számban indulóknak, mely az ETS legnépszerűbb száma hála a jó szabályrendszernek.

A Charity Race-re körülbelül 100-an érkeztek azzal a céllal, hogy pénzt kalapozzanak össze a Reggio Emilia kórháznak, így az esemény központjában nem is annyira futamok, hanem inkább a jókedv, az adakozás állt. Az időmérő futamok után a Team La Gand szünetet hírdetett, ezalatt pedig tombola vette kezdetét, a szponzorok által felajánlott járgányokat, alkatrészeket osztották szét a szerencsés nevezettek között. Ezután pedig jótékonysági aukció vette kezdetét, ahol híres versenyzők saját aláírásukkal ellátott alvázukat, géptörzsüket vagy koplett kocsijukat ajánlották fel, amikre licitálni lehetett, a befolyt összeget persze a kórház számlájára utalva. A szervező csapat külön megköszönte Marc Rheinard-nak, Viktor Wilk-nek, Lamberto Collari-nak, Yannic Prumper-nek valamint a többszörös Európa- és világbajnok Ronald Völker-nek, hogy felajánlották kocsijukat. Többen bár nem tudtak részt venni személyesen a rendezvényen, postával mégis elküldték kocsijukat az aukció részére, olyan is akadt akinek járgánya az eseményig nem érkezett meg, az övét a következő alkalommal bocsátják licitre.

A két nap alatt több mint 5000 €-t (~1,5 millió FT) sikerült összegyűjteni, melyet a karácsonyi szünetben meg is kapott a gyermekosztály szekció, melyből új fontos orvosi berendezéseket készülnek venni.

A verseny izgalmas része a második napon jött el, akkor kezdődtek a döntők. A Pro Stock kategóriában a két helyi versenyő, Francesco Martini és Diego Macchioni versenyzett az első helyért a svájci Philip Tschupp-al. A versenyből utóbbi jött ki győztesként, második Francesco, harmadik Diego lett. Modified számban Marc Rheinard megmutatta, hogy miért jogosan birtokosa 3 világbajnoki címnek is: A három versenyből kettőt is megnyert, továbbá a harmadikon is előkelő helyen végzett ahhoz képest, hogy egy technikai malőr miatt szinte az utolsó helyig visszaesett. Az eredmény tehát itt: 1: Marc Rheinard, 2: Ronald Völker, 3: Alexander Hagberg. A harmadik, Formula 1 számban az első Andrea Acquilino lett, második helyen Marco Zoppelletto, míg harmadikon Franco Spaggiari végzett.

A Team La Gand elégedett volt a verseny, és méginkább a gyűjtés eredményével, így minden valószínűséggel jövőre is megtartják a jótékonysági futamot.


0 értékelés alapján


Oszd meg másokkal a véleményed!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.