Ducati 999R
Szerző: krapa // Külvilág // 2011. június 28. 12:06Neves motoros újságírók közül többen is előre legyintettek, amikor a Ducati bejelentette a 999R-t. Előzetesen úgy vélték, felesleges bármilyen felárat kiadni egy különkiadásért, de később meggondolták magukat.

Nagy hendikeppel indult annak idején a motoros újságírók között a Ducati 999R, előzetesen többen is úgy vélekedtek, nem fordulhat elő, hogy egy különkiadás értékben ellensúlyozni tudja a gyár által kért felárat. Ugyanezek az újságírók később, a motor kipróbálása után nem győztek mea culpázni, egyöntetűen az a vélemény alakult ki a gépről, hogy az utolsó fillérig megéri az árát. Az ilyesmi márpedig ritkaságnak számít.
Maga a Ducati azt mondja a 999R-ről, hogy a kapcsolatot jelenti a szériagyártású motorok és a versenysport között, az R betű jelzi, hogy különlegességről van szó. Az olasz gyár a Superbike-sorozatot célozta meg, amikor a 2004-es modellévben eldöntötte, hogy versenyspecifikációk szerint építi át az egyébként népszerűnek számító 999-est. Számos módosítást végeztek el a motoron, hogy a versenyzéssel járó extrém igénybevételnek képes legyen ellenállni, és persze teljesítményét is úgy módosították, hogy utolérhetetlen legyen.
A Testastretta névre keresztelt, 999 köbcentis motort átépítették és elektronikáját is módosították, így az alapváltozatnál sokkal magasabb fordulatszám elérésére képes. Nőtt a teljesítmény is, 139 lóerőt sajtoltak ki a kéthengeres, léghűtéses blokkból, a maximális nyomaték 108 Nm-re ugrott. Szélcsatornás tesztek sokaságával alakították ki a vázat, amelyet karbonszálas anyagból formáltak meg, az áramvonalas kialakítás is segített a jobb menetteljesítmények elérésében. Korlátozott darabszámban készült a 999R, a sorozatszámot jelző plakett szintén helyet kapott a vázon.
Ahol csak lehetett, versenyalkatrészeket használtak, a hátsó villákat és rugókat az Öhlins szállította, a terheléshez igazítható konfigurálási lehetőséggel. A 43 milliméter átmérőjű villaoszlopok titánium-nitrid kezelést kaptak, hogy az útról mindig a lehető legoptimálisabb visszajelzés érkezzen. Különleges első villákat is kapott a motor, mindezt azért, hogy ahogy a versenysport kívánja, pályáról pályára egyedileg beállítható legyen.
Versenysportban használt alumíniumból készültek a Brembo Marchesini kerekek is, a megoldás segítségével magasabb torziós merevséget és alacsonyabb súlyt sikerült elérni. A Ducati kizárólag versenypályára szánta a 139 lóerős csúcsteljesítményét tízezres fordulatszámnál leadó 999R-t, a motort eleve csak zárt pályán használható karosszériacsomaggal szerelte fel. A kit részeként Termignoni 102 Db kipufogó került a gépre, valamint módosított elektronika, amely amellett, hogy három kilóval csökkentette a motor súlyát, teljesítményére is jó hatással volt.
- Motor: Folyadékhűtéses , négyütemű, 8 szelepes, 90 fokos Desmo V-kettes
- Hengerűrtartalom: 999 cm3
- Max. teljesítmény: 150 LE 9750 ford./percnél
- Max. forgatónyomaték: 119 Nm 8000 ford./percnél
- Váltó: 6 sebességes
- Tengelytáv: 1420 mm
- Ülésmagasság: 780 mm
- Száraz súly: 181 kg


Hozzászólások (0)






