Könnyű szárnyak a Balaton partján
Szerző: krapa // Verseny // 2009. július 12. 16:07A kezdő, szárnyukat bontogató repülő modellezők két kedvelt típusa a Multiplex Easy Star és Easy Glider gépei. Ezekből a madarakból szinte minden reptetés alkalmával fel-felbukkan egy a táborban, és gazdáik több-kevesebb sikerrel tanulják rajtuk a légi vezetés fortélyait. Ugyanakkor gyakorlott modellezők is szívesen reptetnek ilyen gépeket. A népes tábor adta az ötletet, hogy az említett két típus pilótái egy közös megmérettetés erejéig összejöjjenek, és egy jó hangulatú napot töltsenek együtt. A versenyzők az ország minden szegletéből, Pécsről, Hajdúszoboszlóról, Budapestről, a Nyírségből és számos más helyről érkeztek, akadt köztük olyan is, aki hivatását tekintve pilóta.
Kis szervező bizottság alakult. A helyszín kiválasztása során a döntés egyhangú szavazással egy, a tihanyi félsziget tövében elterülő kis Balaton-parti falura, Örvényesre esett, ami a tapasztalatok alapján több oldalról is méltó otthont adott a rendezvénynek: kiváló borain, gyönyörű panorámájú repterén túl a falu csárdája számos gasztronómiai remekkel vívta ki az idelátogatók elismerését.
A szervező tábor munkáját nem könnyítette meg a tréfás nyári időjárás: az eredetileg kitűzött időpontban az ország felett áthaladó front esőnap kijelölésére, egy új időpont kitűzésére kényszerített. Így alakult, hogy hosszas várakozás után végül június 27-én került megrendezésre az örvényesi Könnyűszárnyak Kupa. Ezúttal az égiek is a 21 főt számláló versenyző, illetve a további 15 fős résztvevői csapattal voltak, hisz a versenyt megelőző, majd az azt követő napon is csapnivaló volt az időjárás, azonban a kupa ideje alatt ideális légköri viszonyoknak örvendezhettek a résztvevők. A szervezés kapcsán érdemes szót ejteni a rendezvény támogatójáról, a startvonalhoz álló gépek gyártójáról a Multiplexről. Felkérésre örömmel csatlakozott a rendezvényhez, és a díjazás alapjául szolgáló tárgynyereményeket rendelkezésünkre bocsájtotta, amelyeket ezúton is köszönünk. A szervezésből a település lakói, illetve önkormányzata is jócskán kivette a részét: az ideérkezőket golfpálya minőségű kifutó, gondosan elkerített versenyzői-, szerviz- és vendégszektor, továbbá osztott versenyzői- és vendégparkoló fogadta, amelyek szép számmal megteltek a nap folyamán.
A verseny három versenyszámból tevődött össze:
- Repülőgép-szépségverseny
- Időre vitorlázás-célra szállás
- „Limbó” verseny
A tervekben eredetileg negyedik számként szerepelt a magassági szám is, de a résztvevők egyhangú szavazása alapján ez kikerült a kiírásból. A nap a szépségversennyel kezdődött, amely során kizárólag a nevezők egymás gépeire tett voksai döntöttek. A megmérettetésben a színeiben is részben aranysárga színekben pompázó Décsei Csaba gépe érdemelte ki az aranyat. Még a délelőtt lebonyolításra került az időre vitorlázás-célra szállás. Ebben előre meghatározott motoridő után kellett a lehető legjobban kitölteni a rendelkezésre álló öt perces vitorlázási időt, amely végén az előre kijelölt célhoz a lehető legközelebb kellett landolni. Ebben a számban a pécsi Inotai István teljesített a legjobban 5:02-es vitorlázási idővel, 90 cm-re landolva a kijelölt ponttól. A nap utolsó versenyszámára a Limbó versenyre a kiadós ebéd után került sor, amelyen a felállított „Limbó kapu” alatt kellet a rendelkezésre álló 3 perc alatt a lehető legtöbbször átrepülni. A szám nyertese a budapesti Pécsi Péter lett 16 kör teljesítésével.
A nap folyamán a versenyszámok között lehetőség nyílt örömrepülésekre, amelyek alatt olyan gyöngyszemek bukkantak fel, mint a tolómotoros Funjet, A vitorlázók egyik zászlóshajójának tekinthető Cularis, vagy a Hotliner Blizzard. A rendezvény lehetőséget adott a megmérettetésen túl tapasztalatcserére, a helyi konyhaművészet remekeinek kipróbálására, és számos hasznos kapcsolatra – így nem kérdés, hogy lesz folytatás.

Hozzászólások (0)






