Megkezdődött a Toy Fair

Szerző: pbenny // Egyéb // 2012. február 2. 22:02

Az év RC eseménye

Megkezdődött a németországi Nürnberg-ben az RC valamint a modellvilág legnagyobb expoja, a Toy Fair, melyet február 1 és 6 között tartanak. Hogy átérezzük mekkora kaliberű rendezvényről van szó, érdemes szemezgetni a közzétett adatokból: A Toy Fair-re idén a világ 63 országából összesen 2687 kiállító érkezik, ezek közt szerepelnek a nagyobb cégek valamint az egyéni vállalkozások is, fontos kiemelni, hogy ebből körülbelül 730 kiállítót csak itt lehet elérni az év folyamán.

tf3

1.000.000  termék

A bemutatásra kerülő termékek száma meghaladja az 1 milliót, ebből 70.000 új termék. Természetesen nem csak kocsik, repülők, helikopterek, hajók, és alkatrészek debütálnak itt, hanem új márkák is, valamit új technológiák is bemutatásra kerülnek. Hogy szemléltessük az adatot: ha minden kiállított terméket csak 1 másodperce tekintenénk meg, 270 óra alatt, vagyis majdnem két hét alatt végeznénk. Sejthető, hogy az 1 hetes rendezvény alatt ez senkinek sem fog sikerülni, sőt érdemes előre kitervelni, melyik RC ágazatra szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni mielőtt elvesznénk a bőség zavarában.

tf2

Sok tízezer látogató

Az esemény médiavisszhangjáról 2500 újságíró gondoskodik, a világ minden tájáról érkeznek tudósítók. A kiállítás mellett párhuzamosan előadásokat is tartanak az új technológiákról, jelen lesznek világhírű versenyzők az RC versenyvilág minden szegletéből. A 6 napos rendezvényt összesen több tízezer ember látogatja meg, ezzel olyan látogatott programmá nőtte ki magát az évek során, mint például a Sziget fesztivál. Az expon több mint 30 különböző méretű terem és csarnok várja a kiállítókat és látogatókat egyaránt, egyetlen napa alatt még úgy
sem lehet végigjárni minden zugát, ha csak végigfutunk rajta. Az évek során a gyártók is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a jelenlétükre, sok gyártó ekkorra tartogatja a ‘nagy durranásokat’, egyfajta presztízsértékkel is bír, hogy ki milyen újítással tud előrukkolni. Ennek a barátságos versengésnek a leginkább haszonélvezői mi vagyunk, hisz egymást túllicitálva rukkolnak elő az újdonságokkal.  Toy Fair-en külön figyelmet szentelnek minden korosztálynak, így az egyszerű gyerekjátékoktól kezdve a több milliós modellekig minden megtalálható. A különleges, egyedi darabokra pályázó gyűjtők számára a Toy Fair valóságos Mekka, egyedi darabok mellett  híres versenyzők által használt modelleket is aukcióra bocsátanak. A Toy Fair február 6.-ig tart, ezen a héten igyekszünk az itt bemutatott legfontosabb újdonságokról beszámolni.

RZ06_ISM_Hallenplan_2012.indd


* * * * * 3 értékelés alapján


Oszd meg másokkal a véleményed!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.