Pelikán F-18 Hornet Red Viper

A vadászrepülőkről mindig lehet újat írni. A levegő csúcstechnikái minden ember érdeklődését felkeltik, a gyerektől az aggastyánig. Különösen igaz ez az amerikai légierő gépeire, amelyek gyakran kerülnek különböző médiák fókuszpontjába. A F-18 Hornet már több évtizede van szolgálatban, különböző változatai a világ több pontján és anyahajókon is állomásoznak. Az ikerhajtóműves, osztott vezérsíkú gép az iraki invázió „Desert Storm” hadműveleteiben lopta be magát a nyugati világ szívébe. Egy átlagos amerikai harci repülőn legalább annyi felirat, szám található, mint egy F-1-es versenyautón, így a makettezők valódi csemegéi. RC modellező szemmel nézve egy ilyen sugárhajtású repülőgép élethű másának megépítése igazi kihívás. Nagyobb méretben épülnek működő gázturbinákkal, kisebb testvéreik pedig impellerrel. Az impeller lehet robbanó vagy elektromotorral szerelve. Jó ideje modellezem, de még sohasem volt impelleres modellem. Akik nem tudnák, az impeller egy turbinaszerű cső, amelyben a légcsavart helyettesítő speciális lapátok, és maga a motor kap helyet. Esetünkben ez egy háromfázisú, nagy Kv értékű (voltonkénti fordulat) AC blower elektromotor. Ugyan személyes tapasztalatom ez ügyben még nem nagyon volt, de azt különböző fórumokon már olvastam, hogy a modell lelke az impeller. Ha elegendő a tolóerő, akkor sokkal könnyebb a dolgunk, mint egy gyengécske „kályhacsővel”.

A Pelikán nap mint nap elkápráztat valami újabb modellel vagy kütyüvel. Ez most sincs másképp, hisz a tesztelésre kapott modellhez egy most menő, a kor igényeit tökéletesen kielégítő töltő és akkuteszter is párosult. Maga a modell az amerikai F-18 Hornet egy jól ismert változata, a Red Viper. Az elektronika felélesztéséhez egy Raytronic C-14 töltőt, ellenőrzéséhez pedig egy szintén Raytronic akku tesztert kapok.

Az építődoboz vizsgálata

A repülő egy meglepően kisméretű dobozban rejtőzik. A kicsomagolást követően közelebbről is megismerkedhetek az EPP habból készült főbb egységekkel: A törzs két részből áll, az impellert és a szervókat rejtő közép, illetve az első kormányozható futót tartó orr részből. A törzsben előre szerelve megtalálhatunk minden elektronikát, így a szervókat, a motort és a feszültségszabályzót is. A szárnyak – hasonlóképp, mint a vízszintes vezérsíkok – viszonylag kis felületűek, részleteiben is szépen kidolgozottak. A függőleges vezérsík osztott elrendezésű, magyarul kettő van belőle. A gép alapszíne szürke, amit a Red Viper vörös dekorációja igencsak feldob. Az F-18 már matricák nélkül is igen jól mutat. Egy zacskóban fellelhető még a többi kiegészítő is: kerekek a futószárral, tolórudak és kormányemelők.

Az összeállítás

Valójában nem sok dolgunk akad. Először a két törzs felet ragasztjuk össze a modellhez kapott ragasztóval. Ez a gumiszerű anyag nem nagyon nyerte el a tetszésemet. Hosszú ideig nem biztosít szilárd kötést. Helyette alkalmazhatunk epoxit is, csak a megfolyásra kell vigyáznunk. A már egyben lévő törzsre, hogy megálljon az asztalomon, felcsavarozom a két főfutót. A teljes összeállítás előtt az összes szervót és az elektronikát letesztelem, hogy működik-e. Így később már nem érhet meglepetés, amikor mindent beragasztottam. A szárnyakon illetve a vezérsíkokon található kormánylapokra először felcsavarozom a kormányemelőket, majd ezután kerülnek beragasztásra. A legvégén a két függőleges vezérsík kerül a helyére. A tolórudak felszerelése következik. A csűrő egyedi megoldású, a törzsön keresztirányban jön ki a tolórúd két csonkja. Erre kell csatlakoztatni egy-egy másik toldatot, ami himbán keresztül mozgatja a csűrőlapot. Nem túl szép látvány a kívül lévő mozgatórendszer, ám maga a modell igen csinos darab. A kabin szorul még némi optikai tuningra, hisz a gyári vörös dekorral együtt a kabin belseje és maga a pilótaülés is vörös színben pompázik. Ez csípi a szemem, némi makettfestékkel közelítünk a valósághoz. Helyére kerül a kabin, és kibontom a matricás zacskót. Nagy levegőt veszek, hogy kellően nyugodt maradjak: a majd három tucat különböző matricát ollóval kell egyenként kivágni, ezután némi vízben áztatást követően felragasztani. A helyzetet súlyosbítja, hogy a matricák fele fehér alapon fehér, vagyis halvány fogalmam sincs, hogy mit rejtenek. A vízzel érintkezve, néhány perc múltán tűnik csak elő, mit is áztatunk… Aki nem dolgozott még vizes matricával, annak mindenképp javaslom, hogy először az egyszerűbb, kisebb feliratok feltételével próbálkozzon. Azt hiszem, az egész modell összeállításánál itt lehet a legtöbbet hibázni.

Hajtóműpróba és kormánybeállítások

Rendkívül praktikus, hogy a szervók csatlakozóin számmal jelölték, hogy a vevőbe hová dugjuk. Így rögtön arra is fény derül, melyik kormánnyal van dolgunk. Külön ajtóval záródó rekeszbe kerül a vevő, míg egy másik hasonlóba az akkumulátor. Ez nagymértékben megkönnyíti a hozzáférést bármelyikhez. A hagyományos csűrő, magassági kormány, valamint a gáz és az orrfutó beállításait elvégezvén alig várom az első hajtóműpróbát. Finoman tolom fel a gázkart. Az első harmadnál némi rezonanciát érzek, de ez hamar kisimul. A kart tovább tolva életre kel a turbina. Üvöltő hangon fújja ki a levegőt, eléggé meggyőző erővel. Az eredeti F-18 vadászrepülőgép ikerturbinás, azaz két hajtóművel rendelkezik. A mi modellünk azonban csak egy erőforrást rejt, ami érthető is egy ilyen kisméretű gép esetében. Az ötletesen kialakított hajtómű csatornában két helyen áramlik be és ki a levegő. Utolsó lépésként ellenőrzöm a Hornet megfelelő súlyponti helyzetét. A súlypont oda esik, ahová kell, de igazából túl sokat változtatni sem tudnék, annyira adott mindennek a helye.

Repülési teszt

Nagy dilemmában vagyok: egy betonra termett kormányozható orrfutós jet, oldalkormány nélkül… A felszállás még csak rendben, de a leszálláskor mindenképp szükség lehet az oldalkormányra, amíg a levegőben van a gép. Más aspektusból vizsgálva a beton és a habmodell sem igazi puszi pajtások. Füves reptéren meg nehézkes a földről való felszállás, esetleg még szóba jöhet a kézből eldobás. Eldöntöm, hogy az első startot betonról végzem, majd később a már beállított modellel füves reptéren repülök.

Rádió és hajtómű próba után napkeltekor egy valódi reptér betoncsíkjáról történik meg az első felszállás. Kigurulásnál már csak a dübörgő hang hiányzik, annyira élethű az F-18. De a Hornethez nem méltó a földön való taxizgatás. Rátolom a gázt, és rövid nekifutás után sivítva a levegőbe fúrja magát a Vörös Vipera. Egészen kis csűrőtrimmelés után már kézben van a darab. Az egyenes repüléseket követően egy-egy orsó, bukfenc, amerikai forduló következik. A modell könnyedén, jól és igen gyorsan repül. Ritka, hogy reggel fújjon a szél, de most kitesz magáért. A közepes erősségű északkeleti szélben is gyorsnak tűnik az F-18 leszállása. Több fel- és leszállást követően ér az első meglepetés: a repülés hatodik percében a szabályzó leszabályoz, vagyis lemerült az akku… Ez nem túl biztató, de most legalább hasznát veszem a Raytronic akkuteszternek. 12%-ot mutat, hát ez bizony tényleg lemerült. Felteszem tölteni a C-14 töltőre, ami LiPo üzemmódban 1 C-vel tölt. A másik akkuval tovább nyüstölöm a gépmadarat. Egyre jobban tetszik a dinamikus repülése, sivító hangja. Olyan igazi Jet. Kezdek ráérezni a sebességhatáraira is, már jóval lassabban is be merek vele jönni leszállni. Egy cseppet sem billegős, stabilan repül még kisebb sebességnél is.

A teszt további részében egy másik, füves reptéren koptatjuk a Hornet hasát. Szerencsére a modellreptér kertésze, Károly bácsi épp a tesztrepülés előtt vágta le a füvet. Így minden kétkedésem ellenére a golfpálya minőségű gyepen a modell könnyedén nekifut, és felgyorsul a felszálló sebességre. Valamivel azért persze hosszabb a felszálló út hossza, de a levegőben van! Az impeller sivítása megtöri az alkonyi csendet, s tucatnyi bámészkodó nézi a mini vadászgép repülését. Számomra leginkább a leborítás utáni teljes gázon való áthúzás, majd ez erőteljes felhúzás kombinációja jött be. Ez amolyan igazi látványosság is. Csűrőbeállítástól függően a gép akár egészen gyors orsókra is képes. Háton ugyanúgy repül, mint talpon, a magasságit szinte alig kell nyomni közben. A füves pályára leszálláskor a gép nem gurul ki olyan sokat, szinte azonnal megáll.

A kiegészítő elektronikák bevetése

Leszállás után a modellhez használt három cellás LiPo akkut egy igen egyszerű, ámde annál hasznosabb eszközzel, a Raytronic akku teszterrel vizsgálom meg. A kétsoros digitális kijelzőn az alábbi dolgokat ellenőrizhetjük: feszültség, töltöttség %-a, cellák feszültsége külön-külön. Gyorsan képet kaphatunk akkumulátorunk aktuális állapotáról.

Jelentés leszállás után

A Vörös Vipera a habmodellek közül alaposan kitűnik részleteinek kidolgozottságával. A kabinban ha még egy pilóta is ülne, akkor már szinte giccses volna… A már-már teljesen makettszerű gép igen gyors és jól vezethető. Alapvető figurák is könnyen repülhetők vele, és ez valamelyest feledteti, hogy egy igen sérülékeny habmodell. A levegőben süvítő hajtóművével a valódi Jeteket idézi, és a betonon is remek látványt kelt gurulás közben. Az impeller sivító hangját ellensúlyozza, hogy itt legalább nem tudunk a forgó légcsavarba nyúlni. A hajtómű tolóereje megfelelő, de a hajtáslánc konfigurációjában az akku csekély, 5-6 perces üzemidejét keveslem. A gyárilag szervókkal, motorral, feszültségszabályzóval szerelt gép összeállításában a legnagyobb kihívás a matricák felragasztása… A modell megvásárolható RC szettben is, rádióval, valamint minden fontos pótalkatrész is beszerezhető. A gyors gépeket kedvelőknek ajánlom.