Spektrum DX 5e

Szerző: krapa // Egyéb // 2011. június 1. 13:06

Pofon egyszerűen

Még nem is olyan rég volt, amikor nagyon vártuk az új 2,4 GHz-es rádiótechnológia megjelenését a modellezésben. Aztán egyszer csak végre megjelentek az első fecskék. Voltak, akik nagyon örültek, voltak, aki kicsit csalódtak. Na, nem amiatt, hogy a technológia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hanem azért, mert a gyártók először a középkategóriát, aztán pedig a felső kategóriát vásárlókat célozták meg termékeikkel. Sokan, akik kevesebbre vágytak, továbbra is csak álmodhattak arról, hogy a kezükbe vegyenek egy olyan rádiót, ami rendelkezik az új megoldások előnyeivel, azonban számukra is megfizethető árban van. Nos, eljött az idő, és most már ilyen rádió is van a piacon. A Spektrum megjelentette az alsó kategóriában a DX5e elnevezésű 5 csatornás 2,4 GHz DSM2 verziójú, 2,4 GHz DSS rendszerű rádióját.

09002_teszt_dx5e_11

 

Első benyomások

A készülék első ránézésre igen egyszerű, az eddigi alaprádióktól gyakorlatilag semmiben nem tér el. Hogy valójában mit rejt a műanyagház arról csak a rövidke 2,4GHz-es antenna árulkodik. Első benyomásom a csomag kibontása után: milyen nagy! Aztán miután kézbe vettem a második: milyen könnyű. Megfogtam és elkezdtem a kezelőszerveket működtetni: mozgatásuk könnyű, jól elérhető helyen van minden kapcsoló, mondhatni ergonómiailag jól megtervezett, a fogása jó, tapintása kellemes. Ha már ennél a pontnál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy ezt a rádiót is egy akasztó szemnél fogva a nyakunkba lógathatjuk egy gurtnival (nem tartozék). Több típusnál egyensúlyi problémát okozott a hosszú teleszkópantenna hiánya, azonban ennek a készüléknek az egyensúlya is teljesen rendben van.

09002_teszt_dx5e_01

 

Tartozékok

A rádióadóhoz kapunk még egy 5 csatornás Spektrum AR500 elnevezésű vevőt. Egy úgynevezett Bind csatlakozót – szerepére a későbbiekben visszatérek –, és egy csomagban 4 ceruzaelemet. Ennél a pontnál megakadtam egy picit. OK, hogy a vevők általában 4 celláról működnek, de ha van a csomagban elem, akkor miért nem kapunk elemtartót hozzá, ugyan nagyon nem szeretem ezt a megoldást, de a gyártók előszeretettel sütnek el a rádiójuk mellé egy elemtartót. A megoldást az adó megfordítása után rögtön megtaláltam, ugyanis egy szokatlanul kicsi akumlátorfedél nézett velem szembe.

09002_teszt_dx5e_09

Ennek eltávolítása után fény derült arra is, hogy ennek az adónak az áramellátásáról a megszokott 8 vagy esetleg 6 cella helyett csupán négy cella gondoskodik. Azaz az adó üzemi feszültsége 6 V. Ekkor már az kezdte piszkálni a csőrömet, hogy miért nem akkumulátort kapunk. A választ a használati utasítások egyikében leltem meg. A dobozban angol, német és magyar nyelvű  útmutató is található, miszerint a rádió 4 elemmel képes 24 óra működésre is. Persze hosszú távon akkumulátorok használata javasolt. A kis fogyasztás ellenére is gazdaságosabb megoldás és a keletkező hulladékkal is kevésbé terheljük a környezetünket. A gyártó az akkumulátorokat használókra is gondolt, a készülékház jobb oldalán elhelyezett egy akkumulátor töltő csatlakozót. A használati utasításban felhívják a figyelmünket a helyes polaritás használatára és arra, hogy ezen a csatlakozón keresztül legfeljebb 150 mA-t lehet tölteni.

09002_teszt_dx5e_10

 

Kezelőszervek és csatlakozók a rádión

A 2  botkormányon kívül, amelyekkel a 4 fő irányítási funkciót működtethetjük, találunk még balkéz felől egy 2 állású kapcsolót, amellyel egy további funkciót, mondjuk futóműbehúzást működtethetünk. Alatta pedig egy tréner kapcsolót, amelynek az oktatáson kívül még további funkciói is vannak. Mivel tréner kapcsolónk van, így biztosak lehetünk abban, hogy egy csatlakozó is tartozik hozzá, aminek segítségével két rádiót köthetünk össze oktatáshoz, vagy használhatjuk szimulátorozáshoz is, ezt a rádió bal oldalán találjuk. A további kezelő szervek az adó előlapjára kerültek, amelyek beállítási és kényelmi funkciókat látnak el.

09002_teszt_dx5e_02

A 4 fő csatornához tartozik 4 digitális trimm, illetve egy-egy reverese kapcsoló, amivel a szervók irányának kitérését fordíthatjuk át. Az ötödik kapcsoló úgymond lehet az adó „érdekessége”, egy mix kapcsoló, amelynek átkapcsolásával a magassági kormány és csűrőkormány funkciói mixelhetők, így lehetőségünk lesz csupaszárny modellek vezetésére is.

09002_teszt_dx5e_03

Még egy érdekes dolgot utoljára hagytam: a készülék jobb felső sarkán az előlapon található egy RATE kapcsoló, ennek a funkciója az, hogy a 100%-os kormánykitérések mellet a magassági-, csűrő- és oldalkormány csatornához egyszerre kapcsolható egy 70%-os kitérés is. Olyan modelleknél lehet ennek jelentősége, ahol a leszállósebesség és a repülési sebesség közt nagy különbség van. Nagy sebességen a kormányok hatásosak, kisebb 70%-os kitérésen is, illetve a modell nem olyan „izgága”. Azonban ha egy ilyen modellel jövünk be leszállni, viszonylag kis sebességgel, ahhoz, hogy a kormányok ilyenkor is hatásosak maradjanak, jó, ha rendelkezésre áll a nagyobb kitérés.

09002_teszt_dx5e_08

Ilyenkor jön jól, hogy akármikor kapcsolhatunk egy 100%-os kitérést is. Adott esetben műrepülésnél is jól jöhet az, hogy a precízebb-finomabb mozdulatokat igénylő figurákhoz van egy kisebb kitérésünk, illetve a durvább figurákhoz rendelkezésre áll a nagyobb kitérés lehetősége. (A rádiót a gyártó MODE1 és MODE2 botkiosztással forgalmazza, vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy a vezetői szokásunknak megfelelőt válasszunk! A kétféle rádió külsőleg megkülönböztethető, mivel a MODE1-es kiosztásúnál az 5. csatorna kapcsoló, és a Rate kapcsoló, illetve a tréner kapcsoló pontosan ellentétes oldalon lett lehelyezve, mint a MODE2-es kiosztású rádión.)

 

A vevő

A vevő egy 5 csatornás igen kisméretű, könnyű konstrukció összesen 7 csatlakozóval és 2 antennával. A kiforrott 2,4 GHz-es rendszerek vevőinek nagy általánosságban (az FM vevőkkel ellentétben) 2 antennája van. Ezt a kapcsolat biztonságának fokozása érdekében választják a gyártók. A két antennát egymáshoz képest 90 fokos szögben kell elhelyezni, lehetőleg a modell 2 különböző pontján. Így biztosítható különböző irányokból a jó „rálátás”. A vevőnk így mindig jó minőségű jelből fog dolgozni. Érdekessége a vevőnek, hogy 5 csatornás létére 7 csatlakozót találunk rajta. A csatornák nem számozva vannak, hanem a funkciók megnevezése van feltüntetve egy-egy csatlakozó mellé. Az 5 funkción kívül mi is a másik kettő? Az egyik egy Batt/Bind csatlakozó (ennek a funkciója a későbbiek során tisztázva lesz), a másik pedig egy gyártói „figyelmesség”, mégpedig az, hogy ha 2 csűrő szervóval rendelkező gépet szeretnénk irányítani, nem kell Y-kábelt használnunk, hanem a 2. csűrő szervónk csatlakozóját is közvetlenül a vevőnk fogadja.

09002_teszt_dx5e_06

 

Üzembehelyezés

A 2,4 GHz rendszereknél a hagyományos FM rendszerekkel szemben, nem quartz kristály határozza meg a működési frekvenciát, hanem az adók bekapcsoláskor maguk választják ki azt a rendelkezésre álló, használható szabad frekvenciák közül. Ezért és a biztonság fokozása érekében az adónk egy egyedi azonosítóval rendelkezik, és üzembehelyezéskor a vevőnket párosítani kell vele. Ennek az az előnye, hogy lényegében egy címzett adást kapunk. Ettől kezdve a vevőnk csakis a saját adónk jeleire reagál. A zavar védettsége ezáltal a 2,4 GHz rendszereknek nagyságrenddel jobb, mint az eddig ismert rendszereknek, legalábbis az eddigi gyakorlati tapasztalatok ezt mutatják. Így végre elérkeztünk oda, hogy megtudjuk, mire való pontosan a vevőn az a bizonyos Batt/Bind csatlakozó aljzat.

09002_teszt_dx5e_07

Egy új rendszer vagy egy új vevő vásárlása esetén a vevőt először mindig bindelni, azaz párosítani kell az adóval. Hogyan? A BIND PLUG feliratú kis csatlakozót a vevő Bat/Bind aljzatába kell dugni. Ezek után a vevőt a gáz csatornán keresztül áram alá helyezzük. Majd a tréner kapcsolón magunk felé húzása mellett bekapcsoljuk az adót. Az adónak ezzel a „billentyűkombinációval” adjuk tudtára, hogy nemcsak egyszerűen bekapcsoltuk, hanem társítani szeretnénk, hozzá egy új vevőt. Én egy szabad csatornára szoktam csatlakoztatni egy szervót is, így a vevő és az adó LED-jének villogásán kívül, egyéb egyből észlehető jele is lesz annak, hogy jól dolgoztunk, mégpedig hogy a szervó megmozdul. A párosítás esetünkben is a használati utasításban leírt fényjelenségek kíséretében kb. 2 másodpercen belül megtörtént. A vevőn bekapcsolás után a LED villog, az adón a megfelelő „billentyűkombináció” alkalmazásával bekapcsolva szintén villog, majd a vevőn elalszik és kis idő múlva folyamatosan világít, ekkor az összekapcsolás megtörtént. A rádión elengedhetjük a trénerkapcsolót, a rádió csipog és visszaáll alaphelyzetbe. Amint a vevőből is eltávolítjuk a bind csatlakozót, a rendszer használatra kész.

09002_teszt_dx5e_04

A rádiónknak van még egy fontos tulajdonsága, amiben eltér az eddigi alap készülékekhez képest. Mégpedig az, hogy a gázcsatornára rendelkezik Fail Safe beállítási lehetőséggel. A beállítása egyszerű. Ha a bindelést lehúzott gázkarral végezzük, akkor a rádiónk egyben ezt a karállást jegyzi meg Fail Safe állásnak. Azaz ha valami oknál fogva mégis bekövetkezne a kapcsolatvesztés a vevő és a rádió között, akkor a motorunk fordulatszáma alapjáratra áll be, vagy elektromos meghajtás esetén a motor kikapcsol. A többi csatorna jelvesztés esetén mozdulatlan marad. A készülék kipróbálása alatt bizonyította, hogy valóban teljes hatótávú rendszerrel van dolgunk. A használata teljesen problémamentes volt.

 

Mérleg

A teljes hatótáv ellenére a rendszert azoknak ajánlom, akik viszonylag egyszerűbb modelleket akarnak használni. Jó választás lehet egy robbanómotoros trénerhez, vagy akár a ma divatos EPP és egyéb anyagú kezdő habrepülőkhöz, csupaszárnyakhoz, egyszerű 4 csatornás kis vitorlázó gépekhez.

Műszaki adatok:

  • Csatornaszám: 5
  • Modellmemória: nincsen
  • Moduláció: DSS
  • Kijelző: nincsen
  • Adóakku: 4 db ceruzacella

0 értékelés alapján


Pro / Kontra

  • Olcsó
  • Biztonságosan használható
  • Teljes hatótávú rendszer
  • Nincs modell memória
  • Nem állítható csak vásárlásnál választható Mode 1, 2 karkiosztás
Design
Anyagminőség
Kényelem
Személyre szabhat.
Kiegészítő
Használati utasítás
Ár / Érték arány

Oszd meg másokkal a véleményed!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.