Sprint Car Racing

Az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvend a Magyarországon gyakorlatilag teljesen ismeretlen Sprint Car versenysorozat.

Amerikában imádják, Magyarországon faarccal néznek, ha hallanak róla. Mi az? A találós kérdésre több helyes válasz is lehetséges, ám mi most a Sprint Car versenysorozatra gondoltunk. A sprintautók alatt tulajdonképpen nagyteljesítményű versenyautókat kell érteni, amelyek rövid kör- vagy oválpályákon csatáznak egymással, elsősorban salakos és aszfaltos felületen. Az Egyesült Államok mellett Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában is kultusza van az efféle versenyeknek, amelyek az európai szemnek kicsit értelmetlennek tűnnek.

A sprintautók súly/teljesítmény aránya igen magas, azaz alacsony tömegre rengeteg lóerő jut. Nem ritka, hogy a kocsik egyes pályákon 230 km/órás tempót is elérnek, amiből következik, hogy kifejezetten veszélyesnek számít a sorozat. A 850 lóerős teljesítmény ma átlagosnak számít a sprintautók között, nem véletlen, hogy az elmúlt években sokat szigorítottak a biztonsági követelményeken: a pilóták védelmét szem előtt tartva a bukókeret már kötelező, de egyéb előírások is születtek a sérülések megelőzése érdekében.

A sprintautózás olyan nagy megbecsültségnek örvend a tengerentúlon, hogy több egykori és jelenlegi NASCAR-, illetve IndyCar-versenyző használta ugródeszkaként pályafutása során. Olyan nagyságok sem maradtak ki a sorozatból, mint Jeff Gordon, Tony Stewart vagy Ed Carpenter.

A sprintautóknak két kategóriáját különböztetik meg, rendeznek versenyeket szárnyas, illetve szárny nélküli autók számára is. Utóbbiból több alketegória is létezik, az első számú szériát a United States Automobile Club (USAC) futtatja. A USAC az államok középnyugati vidékén a Silver Crown névre keresztelt sorozatot favorizálja évtizedek óta, az első versenyeket 1971-ben rendezték.

Az első szárnyas autó készítője és sofőrje Jim Cushman volt, 1958-ban, a Columbus Motor Speedwayen állt vele a közönség elé. A 70-es évek elején számtalan sprintautós versenyző pakolt szárnyakat a gépek elejére és tetejére, méghozzá kettős célból: a szárnyak egyfelől növelték a leszorítőerőt, másfelől nagy hasznuk volt a kanyarokban is, nagyobb tempóval is lehetségessé vált a befordulás. Könnyebben kezelhetővé váltak a kocsik, a szárnyak ráadásul megakadályozták azt is, hogy a versenyzők nagy igyekezetükben esetleg a levegőbe emelkedjenek. A nagyobb tapadás mellett a szárnyak további haszna volt, hogy baleset esetén védelmet biztosítottak a versenyzők számára. A szárnyak annyira elterjedtté váltak a 70-es évek végére, annyit fejlődött a technika, hogy a csapatok már arra is képesek voltak, hogy verseny közben, a boxkiállások során cseréljék őket.

A szárnyak népszerűsége szükségessé tette, hogy a kategória önállóvá váljon, 1978-ban Ted Johnson alapította meg a szárnyas sprintautók szabályozó szervezetét, a World of Outlawst. A versenysorozat márciustól novemberig tartott és tart ma is, a salakos versenyek máig meghatározó szériája. A sorozat híres pályái közé tartozik a rossburgi Eldora Speedway és a knoxville-i Knoxville Raceway, utóbbin tartják minden augusztusban a „versenyek versenyét”, a Knoxville Nationalst.

A World of Outlaws (WoO) az Egyesült Államok mellett Kanadában is rendez versenyeket, fő szabálya szerint az autók hátsó abroncsai 380 milliméter szélesek lehetnek, a motor lökettérfogata pedig 6,3 liter mechanikus üzemanyag-befecskendezéssel. A sprintautókban nincs akkumulátor vagy bármiféle gyújtóberendezés, beindításukhoz ezért quad vagy valamiféle terepjáró szükséges. Ennek oka a hagyománytisztelet mellett, hogy akkumulátor hiányában jelentős súlymegtakarítást lehet elérni. A USAC-ben szintén 6,3 literes motorokat használnak, a szárny nélküli autóknál megengedett, hogy aszfalton is versenyezzenek a salak mellett.

A sprintautózásért szinte megőrülnek az amerikai nézők, a rajongás idővel szükségessé tette, hogy a televízióban is megjelenjenek a versenyek. A szárnyas és szárny nélküli vetélkedéseket is figyelemmel lehetett kísérni, sok esetben ráadásul élőben: az első ilyen szerződést az 1992-93-as sorozatra kötötték. A sprintautózás népszerűsége a 2000-es években kicsit csökkent, ennek következtében a versenyeket felvételről sugározzák a csatornák, ráadásul olykor 1-2 hét késéssel.

A WoO-sorozat királya az 1954-ben született Steve Kinser, aki kereken húsz alkalommal lett bajnok. Teljesítményét a legnagyobb amerikai sportcsatorna-hálózat, az ESPN is elismerte, 2008-ban minden idők 25. legjobb versenyzőjének választották meg.